2015. június 30., kedd

Agia Marina (Görögország, Kréta)

Agia Marina Chaniától alig 10 km-re fekszik és valójában nehéz megállapítani, hol kezdődik és hol ér véget. Mivel Chaniától egészen Platanias-ig gyakorlatilag összenőttek a helyiségek, és többnyire csak a tábla jelzi, hogy egyikből átértünk a másikba. Ez mind üdülőövezet természetesen, a régi főút a parthoz közel vezet végig, gyakorlatilag a partttól csak egy "házsor" választ el bennünket.A települések nem túl széles kterjedésűek, leginkább csak ennek a főútnak a két oldalán találhatóak az apartman együttesek és szállodák, és kevés a főúttal párhuzamos utca. Más csak azért is, mert meglepő módon hirtelen emelkedik a part, így például a mi szállásunk is egy kis emelkedőn volt, de mégis 100 méterre a parttól, így mesés kilátásunk volt az erélyről. Mivel ilyen keskeny a falu, ezért hiányzik a klasszikus széles, sétálóutca jellegű sétány a tengerpart mentén, itt csak a keskeny járdán tudunk előrehaladni az néha nem túl udvarias helyi sofőrök dudálása közepette. Plataniasban egyébként nagyobb, nyüzsgőbb az éjszakai élet, ami mondjuk nekünk speciel nem hiányzott, de egyik este egy bő fél órás sétával azért begyalogoltunk egy vacsora erejéig.

Itt egyébként nem nagyon van nagy, órási szállodakomplexum, talán néhányat, ha láttunk. Viszontrengeteg az apartman. És ami miatt igazán csodás ez a partszakasz, az pedig maga a strand. Szinte végeláthatatlanul hosszú, viszonylag széles, homokos, és egész lassan mélyül. A part bizonyos helyeken inkább a kisgyerekeseknek kedvez, máshol pedig dübörgő zene mellett buliznak a fiatalok, mindenki megtalálja a neki valót. Sok étterem települt ki a partra, ők nyugágyakat is adnak bérbe, így néhány euróért cserébe kellemes árnyékban, a napernyő alatt lehetünk túl a legmelegebb órákon.






Kilátás az apartmanunk erkélyéről

a főutca mentén balra éttermek, jobbra apartmanok és mögöttük a tenger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése