2015. július 8., szerda

Achensee, Dalfazer Wasserfall (Ausztria, Tirol)

Tiroli nyaralásunk (az összefoglaló itt olvasható) első szállása Maurach faluban volt, ami Tirol legnagyobb tavának, az Achensee partján fekszik. A tavat 2000 méter magas hegyik veszik körbe, fantasztikus látványt kínálva a tó partjáról. Rengeteg program kínálkozik itt is, ezekről majd a bejegyzés végén írok, mi azonban csak egy könnyű sétát tettünk első nap a tó partján. Nagy hőségben voltunk, így még túrázni sem volt erőnk. A tó mellett kevés település van, igazából csak három, egy a déli és északi csücskében, egy pedig a nyugati partján (Pertisau), ez talán a legpuccosabb is :) (igaz, az északit, Scholastikat nem láttuk).  A tó egyébként 9 km hosszú, keleti oldalról a Rofan-hegység (Rofangebirge) határolja, míg nyugatról a Karwendel-hegység (Karwendelgebirge).

A tavat végig körbe lehet sétálni, ez egy szép hosszú, 22 km-es kirándulás, de van lehetőség arra is, hogy egyik irányba hajóval tesszük meg ezt az utat. Mi csak az első pár km-t sétáltunk a tó keleti partján, a "hajlatig", hogy elnézhessünk a másik irányba is, valamint előzetesen rábukkantunk az interneten, hogy itt van egy igazán impozáns vízesés (Dalfazer Wasserfall) is, amit mindenképpen meg akartunk nézni.

Sétánkat tehát a parthoz közeli Maurach faluból indítottuk. 

Kilátás a tó irányába Maurach falucska széléről

Innét a Häusern és Buchau falvak mentén haladtunk tovább, majd a part mentén kiépített ösvényen. A tavat nem lehetett végig mindenhol látni, cserébe a 30 fok feletti hőségben menedéket találtunk az út menti fák alatt. Sok helyen strandoltak is, bár őszintén szólva, számunkra a 20 fokos víz annyira nem volt csábító, így inkább csak sétáltunk. :)





szemben Pertisau
Picit feljebb halad az autóút, ugyanis a keleti oldalon egyáltalán nem lehet autóval eljutni a tó északi csücskébe. Egy helyen felsétáltunk az autóút melletti kis fogadóba, hogy a szép kilátás mellett igyunk egy jó kávét. :)


Mint korábban írtam, mi nem gyalogoltunk túl sokáig, csak szerettünk volna elnézni a másik irányba is, és onnét visszafordultunk.

kilátás északi irányba
a túlpart

Visszafelé úton ejtettük útba a vízesést, ha jól emlékszem, nem volt túlságosan jól kitáblázva, egy helyi kis vázlatos térkép alapján próbáltunk rátalálni. Szerintem nem mindenhol haladtunk a hivatalos úton, mert volt, hogy a z erdőn vágtunk át egy kisebb szakaszon, így az is lehet, hogy máshonnét jobban ki volt táblázva. Minden esetre megérte a kis eltévedést, mert meglepően nagy és szép volt a vízesés, egy remek kis kilátóhely is volt hozzá építve, ahonnét mind a vízesésre, mint a tó irányába, a völgyre is remek kilátás nyílt.



balra a kis kilátóterasz

kilátás a terszról
Hivatalosan egyébként Buchauból lehet felsétálni a Dalfazer vízeséshez, nem is hosszú úttal, kb fél órás (lassabb tempóval is maximum 45 perc), igaz, ez végig felfelé halad. Szintben kb. 300 méter, ami azért nem olyan vészes, de tény, hogy azért nem adja magát olyan könnyen. :) Bővebb információk a vízesésről itt olvashatóak. Természetesen lehet még tovább is túrázni, elsősorban a Dalfazalmhoz, ahol egy barátságos ki hütte vár minket napozóterasszal. A vízesés melletti sziklafal egyébként kedvelt sziklamászó hely is.

kirándulásunk az Achensee partján, a Dalfazer vízeséshez, kékkel jelölve

Amit mi kihagytunk, de visszamennénk:
- Hajókázás a tavon, ha valaki kevésbé szeret gyalogolni. Információk, menetrend a hajóról itt.
- Van egy nagyon kis bájos gőzmozdony (Achenseebahn), ami itt jár, gyerekekkel biztosan nagyon jó program, részletek, menetrend, árak itt.
- Túrázni mindenfelé, számtalan kirándulóhely van itt, rövidebb, hosszabb túrautakkal, bárhová megyünk is, biztosan mindegyik gyönyörű. Az alábbi online térképen rengeteg túraút található, részletes adatokkal, és még a hütték és minden más is megtalálható rajta. Ami nekünk egyébként kisebb túrával még nagyon tetszett, hogy Pertisaiból fel lehet mászni egy kisebb magaslatra, ahonnét állítólag nagyon szép kilátás nyílik az egész tóra.
- Ha már túrázás, a tó partján van két felvonó is: a Rofanseilbahn (Maurachnál) és a Karwendelbergbahn (Pertisaunál). Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy kirándulni innét is lehet bőven. Személy szerint nekem egyébként a Rofanseilbahn tetszett jobban, onnét vadregényesebb túrákat lehet tenni, számos 2200 m magasságú csúcsra.

Lefotóztunk egy remek térképet a Maurachból elérhető látnivalókról, túrautakról is a Rofan hegységben. Érdemes rákeresni a google-ben a képek között a csúcsokra, hát lenne mit megnézni és megmászni itt is. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése